2016. szeptember 28., szerda

Kiállítás az alkotótábori munkákból

Idén a szokásostól eltérően, nem augusztusban, hanem szeptember elején volt a falunap, s mint eddig, most is ez alkalommal mutattuk be, milyen alkotások születtek a nyári alkotótáborokban. Ezúttal kicsit megint más volt a koncepciónk, mint eddig.
Tavaly a kikletes (http://alkotasrahangolva.blogspot.hu/2015/08/kiklettek-kiallitas-felsos-alkototabor.html ) kiállításunk olyan jól sikerült, hogy azt gondoltuk, ezt nem tudjuk felülmúlni. Most annyira másra sikeredett a tematikánk, hogy senki sem gondolt arra, hogy össze kéne hasonlítani a két kiállítást, s bizton állíthatom, megint sikerült újat mutatnunk. Idén a térbeli kifejezés volt inkább előtérben, s az ehhez kapcsolódó anyag volt túlsúlyban, de nem hanyagoltuk el a két dimenziós ábrázolást sem. Újdonság volt az is, hogy kipróbáltuk a tűzzománcozást is a szokásos technikáink mellett.
A kiállításmegnyitón nagy örömömre segítségem is akadt. Atisz és Csenge annyira fellelkesült a tavalyi tárlatvezetéssel egybekötött kiállításunkon, hogy megkérdezték,beszélhetnének-e  ez alkalommal is a megnyitón?  Ezt igen jó néven vettem, és szívesen adtam át a szót a két lelkes ifjúnak, akik igen szépen mesélték el a plénumnak a táborunk koncepcióját, eseményeit. Dorcsi, Letti és Dóra furulya játékával, Peti és Gábor a szokásos didgeridoo és dob-szolójával tette színesebbé a kiállításunkat.

A kiállítás elkészült, holnap jöhetnek a látogatók.






















És amikor már látogatók töltik be a teret: